Éppen az aprósüteményeken gondolkodott, amikor a férfi leült mellé a kanapéra.

- Elmehetnénk sétálni - mondta.

- Menjetek - felelt a nő, s nem nézett rá. A ballagáson törte a fejét, hogy mit ad enni tizenöt embernek pénteken.

- Szeretném, ha te is jönnél - így a férfi, de a nő megrázta a fejét. Nem akart. Ezer dolga volt, de már nem volt kedve magyarázkodni. Az ég beborult, pedig milyen szépen sütött a nap még délelőtt, amikor ő a halom ruhát vasalta, három mosásnyit biztosan. Azután ebédelni kellett, lefektetni a kicsit, mert csak neki aludt el, az apjával mindig ordított, abból csak ritkán lett alvás. Különben a kalácstészta már cipókba gömbölyítve pihent a gyúródeszkán, csak sodorni, s fonni kellett.

- Nem akarok - mondta a nő. A férfi kezdett ingerültté válni.

- Gyerekek, beszéljétek rá anyátokat, hogy jöjjön el velünk sétálni! - A két kisgyerek épp mesét nézett, egyikük se moccant. A férfi fölkapta a távirányítót, s kikapcsolta a tévét.

- Gyere velem - nézett az asszonyra.

- Nem megyek.

- Anyátok lusta - mondta a férfi, s az ölébe ültette a kisebbik gyereket.

- Elviszlek téged.

A kicsi erre ordítani kezdett, hogy nem, nem akarok, és csak üvöltött hangosan és fülsiketítőn.

- Ne üvölts már - emelte föl a hangját a férfi - nem elég, hogy anyádat el kell viselnem, még téged is? - Az asszony rögtön kontrázott: - Nem vagy köteles engem elviselni! - s belül sírni kezdett.

- Nem hát - dühöngött a férfi, s ráadta a cipőt a kapálózó, üvöltő gyerekre.

- Ha nem hagyod abba, akkor viszlek aludni - emelte föl az apró kis testet, s bevitte a szobába, épp abba, amelyikben az az imént még aludt. Az ágyra tette, s csak úgy sebtében rádobta a plédet. A kicsi tombolt. - Anyát akarom, anyát, anyát - ordította, szinte levegővétel nélkül.

- Ne akard már az anyádat! - kiáltott a férfi tehetetlenül, s rácsukta az ajtót. Az asszony akkor felállt, odament és beszólt:

- Fejezd be az ordítást, igazán rád fér egy kis levegőzés. Gyere ide!

A gyerek maszatos arccal, hüppögve lemászott az ágyról, s az anyja nyakába csimpaszkodott. Az asszony szorosan megölelte, belecsókolt a nyakába - Édesem - suttogta, mert nem akarta, hogy a férfi meghallja.

- A bicajod ott van a csomagtartóban - mondta. - Kivegyük?

A pöttöm bólintott, s tétova lépést tett az ajtó felé. A nagyobbik, aki nem ellenkezett, már kint várt felöltözve. A férfi elővette a kicsinek a futóbiciklit, a nagynak a kezébe nyomta a focilabdát, s elindultak.

Az asszony gyomrát elengedte a görcs, hatalmasat sóhajtott, amint becsukódott az ajtó. A hirtelen rászakadó ajándékcsöndben lubickolt néhány pillanatig, majd visszabotorkált a nappaliba. Körbenézett. Gondolkodot egy kicsit, aztán rendbe rakta és felmosta a teraszt, ahová a kutya egy csomó sarat felhordott, elültette a fuksziapalántákat, amiket már vagy három hete megvett, meglocsolta a virágokat, leszedte a kötélről a száraz ruhát, kisütötte a kalácsot, lehúzta az ágyneműt, s bepakolta a mosógépbe, végül begyúrt egy adag omlós tésztát. Az aprósüteményhez.