Már az első, alig észlelhető jelekre gyanút fogott. Amikor megemelte a bevásárlószatyrot, furcsa, rossz érzés állt az alhasába. Mintha a tömör súly nem a karját, hanem a hasát húzná. Ilyet akkor érzett először, amikor az első gyerekét várta. S amikor végül megjelent a két csík a teszten, forró boldogság öntötte el. El is újságolta rögtön a férjének, alighogy a gyerekek elaludtak este. A férfi összeráncolta a homlokát, s a szeme összeszűkült. A nő jól ismerte ezt a tekintetet, semmi jót nem jelentett.

- Nem akarok ebben a házasságban megöregedni. Nekem a család olyan, mint egy alagút. Randizgatni akarok még.

Dannngggg..... Egy dorongütésnek ezekkel a mondatokkal szemben meglett volna az az előnye, hogy utána már nem érez semmit. A nő sajnálta, hogy neki nem dorongütés jutott. De mint egy ostoba kutya, akit mindig visszarúgnak a küszöbről, heteken át újra és újra nekifutott. Hátha. Beszélt. Kérdezett. Érvelt. Cirógatott. Ölelt. Várt. Sírni csak napközben sírt, amikor senki sem volt otthon.

- Tudod, hogy ellenzem az abortuszt. Döntsd el, hogy megtartod-e -- Dannnggg..... becsapódott a következő. A nő hátratántorodott, pedig röhögnie kellett volna, belenyúlni kifeszített hüvelykkel a pasas szemébe, rátérdelni a hasára, ordítani, hogy te ócska szemétláda, hogy lehetsz ennyire gyáva. Vagy egyszerűen csak köpni, okádni bele az álszent, sima arcba. De ő még erre sem volt képes. Vinnyogva bemenekült a fürdőszobába, amikor csak tehette, s ott harapta az öklét, mert a gyerekek már gyanút fogtak, hogy itt valami nem stimmel.

- Anyucinak kisbabája lesz - Dannnggg..... A nő éppen a konyhában pakolt, amikor meghallotta a férfi hangját. Azt beszélték, hogy együtt mondják meg a gyerekeknek, amikor letelik az első tizenkét hét, s a baba biztosan megmarad. Mert a nőnek eszébe se jutott az abortusz. A kisebbik ujjongott, a nagy is elmosolyodott, talán illendőségből. Fel se tűnt nekik az egyes szám. A nő ettől kezdve minden nap órákat töltött a fürdőkádban. Bőgött, s közben simogatta a pocakját, becézgette a kicsit. Tizenkét hetesen már érezte, ahogy a magzat odakúszik a keze alá. Épp, ahol a tenyere volt.

A pszichológust egy barátnője ajánlotta, s bár nem volt sok pénzük, megbeszélték, hogy belevágnak. A férfi ment először, hogy elmondja, válságban vannak. Könnyebben mozgott. A nő a gyerekeket rendezte, nem volt kire bízni őket. Aztán várt. Várt a sorára. Hogy majd ő is mehessen, bár együtt lett volna a legjobb, hisz úgy is tervezték.

- Én is szeretnék menni - mondta a férjének, sűrű vágyakozással. Megkérdezem, mikor mehetsz, mondta amaz. Közben a padlóra nézett. A nő várt, gondolta, még egy-két hétig kibírja, ha már eddig sikerült. S a következő alkalom után megkapta a választ. Ne menjen. Dannnggg.....

***

- Most tartok ott, hogy megpróbálnám újra veled - mondta a férfi, mikor a gyerek, akinek a születését sem látta, már kétéves volt. - Érdekes lettél.

A nő szíve megdobbant. Már-már a tenyerében érezte a dorongot, képzeletben hatalmasat lendített a hosszúkás, védtelen koponyára irányozva az ütést, az egyetlent, amibe tizenöt év minden keservét beleadva végső diadalt arat a férfi fölött. Aztán elengedte, s csak annyit mondott:

- Nem.

Másfél éve túl volt az egészen.