Az éhség mindig estefelé tört rá, amikor már túlpörgött az agya, s meredt szemmel bámulta a képernyőt vagy a monitort, hogy ne kelljen gondolkoznia többet. Szerette volna megállítani az agyát, mert iszonyúan elfáradt a folyamatos, intenzív gondolkodásban. Nem tudott leállni. Néha arra sem emlékezett, hogyan jutott át a város egy-egy szakaszán, milyen volt a lámpa, amin áthajtott, mit mondott a gyerek a hátsó ülésen, s ő mit válaszolt rá. Azok a nyomorult gondolatok harsogtak, sziszegtek, tekeregtek, zümmögtek, vihogtak, visongattak, suttogtak, pattogtak ide-oda a fejében. Ki viszi, ki hozza, lecke, órarend, hegedű; váltócipő, ovis ágynemű, gyümölcsnap; faktválasztás, vizsgaidőszak, matek egyes; kinőtte a tornacipőt, nincs tavaszi kabátja; munkahely, értekezlet, késett, ordított; teregetés elmaradt, berohad, büdös lesz; zoknik pár nélkül, gyerek zokni nélkül, idő gyerek nélkül, gyerek türelem nélkül. Estére már mindig olyan fáradt volt, mint a kutya. Valahol mindig feszült valamije. Sokáig gondolkodott, egyen-ne egyen, aztán elindult tétován a hűtő felé. Mintha nem is ő lenne. Ahogy kinyitotta, megcsapta valami fura szag, meg aztán nem is igen talált a fogára valót. Nem, a mignont nem eszi meg, azt a gyerekeknek hozta. Már különben is csak három van. Nyuszis, csibés, meg bárányos. A Szamosból. De a nyers, csupasz éhség nem hagyta nyugodni, szemérmetlenül forgolódott a gyomrában, gyűrte-gyömöszölte. A nő fogyni akart, legalábbis öt éve gyötörte a gondolat, hogy nem olyan, amilyennek látni szeretné magát. Hát mit tehetne, ha egyszer ilyen agyongyötört, s minden nap, legalább tizenhat órában zúg a feje a gondoktól? Az ebédlőszekrény aljában talált egy kibontott csomag töltött mézespuszedlit, sárgabaracklekvárral a belsejében. Csak egyet, gondolta, amikor a tekintete megakadt a télifagyin. Becsúszott a kosár oldalába, ahol a csemegék voltak. Miniraktár, hogy a gyerekek tudjanak mit vinni tízóraira. Az ostya kicsit megrepedt, a celofán hozzányomódott a csokimázhoz. Remélte, hogy még nem romlott meg, nagy csalódás volna egy avas édességbe harapni. Legalábbis ezzel indokolta a télifagyi megmentését. Aztán besüppedt a fotelba, fülébe dugta a fülhallgatót és átadta magát az élvezetnek.