A gyerek a kertben bóklászott. Bodobácsokat gyűjtött egy gyufásdobozba, aztán a doboz alját egy kicsit kihúzta, s élvezettel nézte a résen kibukkanó, fekete cérnalábakat. Apró markával füvet is tépkedett, s begyömöszölte a bogarak mellé, hogy legyen mit enniük. A cseresznyefa tövében guggolt, s ettől a kifakult, piros rövidnadrág összeráncolódott a combtövénél. Vékony, hosszú lábszárát időnként megvakarta, s a körme fehér csíkokat hagyott a világos-pelyhes bőrén. Szőke volt, s az arca széles, mint egy mosoly. Szeretett így, egyedül játszani. Néha suttogva maga elé mormolt valamit, talán a bogaraknak adott utasítást. A zsebéből elővett egy kupakot, amit a kólásüvegről csavart le tegnap. A kerti csapnál engedett bele vizet. Maga is inni próbált, a kupakot egy tuskóra tette, s a csap alá hajolva hűvös csík futott végig a könyökéig, onnan átszökött a lábszárára és a szandáljáig meg sem állt. A fiúcska megrázkódott, a száját a kézfejébe, a kezét a nadrágjába törölte, átmenetileg megélénkítve a fakó pirosat, aztán visszaszaladt a cseresznyefa tövébe, hogy a bogarakat is megitassa. - Na, gyere - mondta az egyiknek, és két ujja közé csippentve tunkolta a bodobács fejét a kupaknyi vízbe. - Igyál szépen! Utána füvet is kapsz. A bogarat megbénította az apró ujjak szorítása, a vízzel telt kupak felborult. A fiúcska rosszallóan csóválta meg a fejét, visszagyömöszölte a füvet, a bodobácsot a gyufásdobozba, aztán elindult a ház felé. A folyosó hűvös sötétje megállította a lendületet, amivel fölrántotta az ajtót. Mintha vizes lepedőt húztak volna az arcára. A konyha felé indult, éhes volt. A szekrények komoran és idegenül magasodtak fölébe, hideg és nyirkos volt a levegő. Tanácstalanul nézelődött. Aztán az asztal sarkán megpillantott egy ottfelejtett kenyérdarabot. Úgy ragadta el, mint a sas a nyulat, s vidáman majszolta-ropogtatta az udvarra menet. Ahogy az ajtó becsapódott mögötte, egy árnyék mozdult meg a konyhaajtó mögött. Az anyja volt az, s a fejét csóválta rosszallón. Hányan adtak már tanácsot, hányan szóltak eddig bele, mit és hogyan a gyerekkel: az orvos, a szomszéd, az anyós, az após, a dajka, a védőnő, a boltos, a patikus: elege volt. Mondhat ezentúl bárki bármit - vetette föl a fejét a komor szekrények konyhaszagú magányában - most a saját szemével győződött meg róla, hogy a gyerek bizony éhen halna, ha ő nem dugdosná folyton a szájába az ennivalót.