A lépcsőmászás és a kora tavaszi nyár lesodorta róla a ruhát, a melltartót, ahogy belépett. Érezte, hogy a szobába betonozott, szinte forró levegő lassanként leszipkázza a nedvességet a nyakáról. kinyitotta az ablakot és végignyúlt a hófehérbe húzott ágyon. Valami régen vágyott mámor szivárgott a fejébe, mint a pezsgő Szilveszter éjszakán. Körbevette magát a tárgyakkal, amiket magával hozott, megkereste a hálóingét, de még nem vette föl, mert élvezte, ahogy a tiszta ágynemű simogatja a meztelen bőrét. Nem gondolt az otthoniakra. Csak magára gondolt. Távol mindentől, mindenkitől. Fura érzése volt, mert ennyire egyedül életében talán csak egyszer maradt, amikor húszévesen a szuterénablakon át mászott be a szülei félig birtokba vett, új házába. A pincében talált krumplit a mikróban főzte meg, mert más ennivalót nem talált és egyedül aludt a hatalmas franciaágyban, az erkélyes szobában. A csönd már akkor is valami megmagyarázhatatlan mámorral töltötte el, akárcsak most, és a tudat, hogy minden az ő hatalmában áll, szédítővé tette ezt az érzést. Saját fürdőszobája volt, és amikor kiment a mosdóba, nyitva hagyta az ajtót. Mosolygott. Hogy ez milyen fura. Nem jött utána, nem dörömbölt, nem kiabált neki senki, hogy anya, anya, anyaaaaaa, micsinálsz, mikorjösszki, nem kellett sietni, nem kellett várni, nem volt baj, ha szétdobálta a holmiját a szobában. Mezítláb mászkált a padlón, nápolyit majszolt az ágyban és szilajul élvezte az egyágyas királyságot. A fogadás utáni táncról úgy szökött meg, mint egy Hamupipőke. Mert idekívánkozott, a csöndbe, az egyszemélyes birodalomba. Hetek óta sóvárgott erre a kis, mulandó, kérészéletű hatalomra, amit most két napig önmaga fölött gyakorolt. Reggel fogok zuhanyozni, gondolta, és azután jól bereggelizek majd. Bekapcsolta a laptopot, amit magával vitt az útra, és keresni kezdett egy jó filmet, hogy végre fülhallgató és rosszalló tekintetek nélkül merülhessen bele valami izgalmasba. De nem talált semmi nézhetőt. Elszaladt az idő, éjfél lett. Úgy kellett kivonszolni magát a saját fürdőszobájába fogat mosni, s már aludt is. Csönd volt, masszív, barátságos, megértő, kedves, ringató, simogató, tapintatos csönd. Aztán félálomban eszébe jutottak azok az éjszakák, amikor kettesben ment ide-oda a férfival, aki nagyon távol volt most, s egy-egy átcsavargott nap után szilaj mámorban fonódtak össze a dupla ágy habjai között. Ó, gondolta, hát milyen gonosz és hazug ez a csönd, ez itt nem ölel és nem vigyáz, ez egy kegyetlen, embertelen rablógyilkos.

Összegyűrt lepedőn ébredt, gyorsan zuhanyzott-öltözött, rántottát és vajas zsemlét evett a svédasztalról, kétszer töltött a kávéból, megkóstolta a málnaízű gyümölcsteát, az eperdzsemet, kétféle sajtot és a virslit, összepakolta a holmiját a szobában, becsukta az ablakot és megnézte, mikor indul a vonat hazafelé.